Én aztán soha, soha, de soha nem akartam császármetszést!
Főleg azok után, hogy tudtam milyen szülni, mennyire elmondhatatlan érzés amikor az újszülött kisfiamat a hasamra tette az orvosom, milyen nagy büszkeség, boldogság, földöntúli erő megszülni egy gyereket. Ráadásul nekem még az a lehetőség is megadatott, hogy könnyen és gyorsan szültem és igazán hamar regenerálódtam. Pedig a császármetszés is csodálatos!
Mikor a kislányommal terhes lettem már sajnos volt egy műtéti heg a méhemen… Ennek ellenére meg volt az esélyem, hogy újra természetes úton szüljek, feltéve, ha magától beindul a szülés. Egyáltalán nem készültem császárra. Szülni akartam, vajúdni, ott lenni, aktívan részt venni, megdolgozni kislányom világra jöveteléért.
Nem minden jótékony méhösszehúzódás nélkül, deréktől lefelé bénultan, kikötözött karokkal, passzívan feküdve, remegve várni, hogy egy vágással jöjjön a világra a gyermekem, miután utána órákig mozgásképtelen, bódult leszek, és a méhemen újra egy jó nagy fájdalmas vágással kell majd elviselnem az utófájásokat.
A műtét után napokig alig fogok tudni megmozdulni, kényelmetlen lesz szoptatni, tartani a babát, 5 percig fog tartani felülni az ágyból, nekem, aki szülés után egy órával a saját lábamon sétálgattam…. Nem, semmi esetre sem készültem császárra.
Márpedig Borával nem indult be a szülés, túlléptük a hegem miatti 38. heti protokoll időpontot, megvártuk a 39. hetet, én mindent bevetettem, de semmi. Kivártuk a 40. hetet és plusz egy napot. Semmi jel nem utalt arra, hogy beinduljon magától a szülés ….
Megalapozott orvosi döntés után programozott császármetszés következett, így minden vajúdás nélkül egy műtőben jött világra Bora…
Na és!?!
Tudom, hogy milyen fontosak a vajúdás közben felszabaduló hormonok, milyen sokat számít az újszülöttnek és az anyának is a szülés, ismerem minden előnyét.
De rengetegen borulunk ki – még akkor is amikor a legmegalapozottabb orvosi döntés után – gyermekünk vagy saját magunk egészsége, élete érdekében császármetszésre kerül sor.
Mert hatalmas csalódás,mert nem ezt akartuk a kisbabánknak. Mert vágytunk a szülés élményére, mert jobban, máshogy, élesebben, sokkal tovább fáj, mert mi nem tudtunk érte semmit tenni, csak úgy megtörtént velünk, elszenvedtük az egészet egy műtőben…
Pedig a császármetszés után is egy igazi anya fogja majd a karjában az újszülöttjét, nem egy másodrangú valaki, akiből csak úgy kiműtötték a gyereket, még ha sajnos sokan ezt is gondolják…
Mi, akik császárral szültünk ugyanolyan próbát álltunk ki- ha nem keményebbet – gyermekünkért, mint akik természetesen szültek. Ugyanolyan büszkék lehetünk, hogy életet adtunk, nincs miért szégyenkeznünk!
Ugyanúgy odahozhatják az arcunkhoz, a mellkasunkhoz a kiemelés után, ugyan úgy – igaz kis segítséggel – pár órán belül mellre tehetjük a babánkat, ugyan olyan jó, szoros és meghitt lesz vele a kapcsolatunk, ugyan olyan csodálatos ember lesz, mint a többi baba!
Hálásak lehetünk a modern orvostudománynak, az orvosainknak, a kórházaknak, hogy megteremtik a lehetőséget, hogy egészségben és boldogságban élhetünk tovább gyermekünkkel.
Ne félj, ne tarts a császármetszéstől! Legyen ez egy B-terv a szülés során, tájékozódj róla, szeretettel és elfogadással készülj erre a lehetőségre is, hogy ha nálad is így alakul béke legyen a lelkedben. MERT EZ NAGYON FONTOS lesz a további életedhez, még ha ezt olyan nehéz is elérni…
Nekem az elfogadás egy nagyon hosszú lelki folyamat volt, talán még most is tart… és most ez a blogbejegyzés is gyógyít rajta újra egy kicsit!
Az első nagy löket viszont az volt, hogy teljesen megbíztam az orvosomban (Dr. Bőze Tamásban) és tudtam, hogy a lehető legjobb utat választotta számunkra. Ráadásul olyan szoptatási tanácsadó volt az osztályon (Uzsoki kórház), aki segítségével nagyon hamar meg tudtam szoptatni a kislányom, ami egy hihetetlen fontos és értékes pillanat volt számunkra. Azóta is hálával gondolok vissza Sződy Juditra, aki pár órával a műtét után megadta nekünk ezt a lehetőséget.
Ugyanakkor szerintem bármelyik kórházban meg lehet kérni egy csecsemős nővért, hogy ha a baba állapota engedi, pár órával a műtét után segítsen az anyához vinni és mellre tenni a császáros anyukának az újszülöttet. Csak tudj róla hogy kérheted és próbáljátok megszervezni, hogy ne csak másnap reggel láthassa és tehesse mellre először az anyuka a babát.
És végül két nagyon egyszerű, minden tudományos alapot nélkülöző léleksimogató rituálé otthonra a császár után, ami nekünk segített egy kicsit a lelki feldolgozásban, ha már mást nem tudtam tenni:
Amikor már lehetett kádban fürödnöm, próbáltam rendezni neki egy “születés élményt”: együtt bújtunk a meleg vízbe, sötétben pár mécses mellett és próbáltam előidézni a méhen belüli élményt neki, majd hagytam a mellkasomon pihenni. Bár furán hangzik és reálisan nézve biztos semmi értelme, de nekem fontos volt és hiszek benne, hogy mindkettőnk lelkének jót tett egy ilyen nyugodt találkozás a meleg vízben, azok után hogy a 9 hónapig otthonául szolgáló magzatvízből csak úgy kikapták és a hideg műtőben éles fények közé érkezett.
Azonban a közös anyás fürdőig is lehet ilyen szép fürdetésekkel megbarátkoztatni a kinti világgal a rideg császáros születés után:
A másik kis rituálénk, (ennek sincs sok tudományos alapja) az alagúton átmászás: vettem az IKEA-ban egy játék alagutat és mikor már tudott mászni átmászott rajta és én vártam a másik oldalon. Hiszen akkor, a születése napján nem ment végig a szülőcsatornán beleadva a saját erejét, hogy megérkezzen hozzám, így meg talán pótolhatta ezt az élményt.
És persze ő is megkapott mindent, ami egy újszülöttnek jár, így most mára egy virgonc, tökéletes kétéves kislány én meg a büszke anyukája.
Ne aggódj! Te is fel fogod tudni dolgozni! Te is ugyan olyan jó és hibátlan anya vagy mint bárki más, hiszen Te is életed adtál!
kép forrása: dhz-online
Én nem tapasztaltam meg az igazi szülésélményt, és már valószínűleg nem is fogom. Első terhességemnél tudatosan készültem a szülésre. Felkészítő, könyvek, kellemes szorongás és várakozás, a sors mégis másképp akarta. Kisfiam 4 héttel korábban, lepényleválás miatt 200 km-re az otthonunktól született. Isteni csoda/szerencse/őrangyalok óvó szeme a mi történetünk. És a legjobb helyen voltunk, amikor megtörtént a baj. Épp a kórházban, hiszen elkezdett szivárogni a magzatvíz, ezért kértem, hogy nézzenek meg. Nulla méhtevékenységgel tágultam 1 óra alatt 4 ujjnyira, de addigra megállíthatatlan volt a vérzés, sürgősségi császármetszés lett a vége. Úgy vitték el tőlem a kisfiam, hogy nem sírt fel és nem láthattam. Szerencsére azonban teljesen egészségesen született. Második gyermekem születése ezek után már programozott császármetszés volt. Még a műtét előtti éjjelen is végig azon imádkoztam, hogy legalább induljon el, hogy tudjam, valóban meg akar születni. Nem így történt. De itt sem volt komplikációmentes a dolog, hiszen nem hatott a spinális érzéstelenítő, ezért elaltattak. Már megfürdetett, felöltöztetett csomagot kaptam, mire észhez tértem. Először azt hittem, nagyon meg fog viselni, de egyik után sem éreztem bűntudatot. Amint lehetett, lábra álltam és én láttam el a gyermekeimet. Nem hagytam el magam, és mivel egyesek szerint irreálisan magas a fájdalomküszöböm, szinte minimális fájdalmat éreztem. A szoptatás sem volt probléma, mindkét alkalommal 2. napra volt tejem. És mivel nem tudom, milyen az “igazi, vajúdós” szülés, talán így nem is hiányzik.
Hatalmas LIKE! Annyira a szívemből szólsz és köszönöm, hogy megírtad ezt! Én 4 hónap után most először tudtam bőgés nélkül elmesélni a sztorimat… Komoly lelki munka van benne, de talán most már megbékéltem 🙂