Anyawellness

Trendi, biztonságos és víz van benne – Biztos, hogy jó palackból iszol?

Azt nagyon jól tudjuk, hogy a nap folyamán legalább 2 liter vizet kell innunk ahhoz, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben. De vajon azt is tudja már mindenki, hogy nem mindegy hogy milyen palackból isszuk az ivóvizünket? Én folyamatos kulacskeresésben vagyok, azaz voltam, mert örömmel jelentem megtaláltam az igazit! Szóval kerestem a megfelelő formát, méretet, színt, azt hogy NE CSÖPÖGJÖN és persze azt, hogy BIZTONSÁGOS MŰANYAGBÓL készüljön!

equa 5.

A műanyag palackok alapvető összetevője a BPA (Biszfenol-A), amit én tuti nem szeretnénk a kulacsom összetevői között látni. Pedig ebből az anyagból évente több mint 3 000 000 tonnát gyártanak világszerte…

Amint a BPA vegyület reakcióba lép a palackban lévő itallal és az az emberi szervezetbe kerül, hormonális zavarokat okozhat, veszélyes hatással lehet az ösztrogén termelésére, amely a nők esetében a későbbiekben akár meddőséghez is vezethet. Szerepe lehet a prosztata-, és emlőrák kialakulásában is. Gyengébb védekezőképességük miatt a legnagyobb veszélynek a gyerekek vannak kitéve, ezért többek közt már az uniós államokban is tilos BPA tartalmú cumisüvegeket gyártani és forgalmazni…

De most szerencsére rátaláltam az EQUA kulacsokra.

Az EQUA olyan többször használatos BPA mentes, biztonságos műanyagból készült kulacs, amely ártalmatlan a környezetre és az egészségedre.

Az elnevezés két szóból ered: eco és aqua. A két szó összefonódásából megkapjuk az EQUA nevet, amely tökéletesen tükrözi a 2010-ben indult szlovén cég filozófiáját. A fiatalokból álló csapat minden erejével azon dolgozik, hogy a környezetet szolgálja és az eldobható, egyszer használatos műanyag palackok helyett egy fenntarthatóbb, környezetbarátabb ugyanakkor egészséges megoldást kínáljon.

equa 3.

Egy átlagos ember évente 168 műanyag palackot pazarol el… A műanyagoknak legalább 500 év kell, mire lebomlanak…. Világszerte az emberek által használt műanyag palackok óriási terhet jelentenek a környezetünk számára. A káros anyagokat kibocsájtó palackok által okozott egészségkárosodások pedig még felmérhetetlenek

Az EQUA csapat célja a biztonságos termékek gyártása mellett a környezettudatosság hangsúlyozása is:

„ Arra törekszünk, hogy minimalizáljuk a hulladékmennyiséget, és fenntartsuk a tisztább környezetet. Szeretnénk felnyitni az emberek szemét és megmutatni nekik, hogyan tudnak maguk is hozzájárulni a jobb és tisztább környezethez. Olyan környezeti körülményeket szeretnénk kialakítani, amelyben majd gyermekeink és unokáink is boldogan és egészségesen élhetnek. Támogass minket és rajtunk keresztül a zöld mozgalmat – nyereségünk 10%-át minden évben környezettudatosságot hangsúlyozó zöld szervezeteknek adományozzuk.”

Nekem nincs is több kérdésem, mi már EQUA kulacsból iszunk napközben.

Az meg már csak hab a tortán, hogy egyúttal divatos és stílusos termékekről is beszélünk.

További sok sikert kívánok az EQUA csapatnak, így érdemes!

equa 2.

 

 

Forrás: myequa.hu

 

Rumini játszótér – Kipróbáltuk: Szuper!

Izgalmas, színes kalandra számíthattok a gyerekekkel, ha felkeresitek Budapesten a Rumini játszóteret. Árnyas fák veszik körül, így bármely napszakban, – akár tűző napsütésben is – mehettek. Könnyen, akár tömegközlekedéssel is megközelíthető, hiszen a Batthyány tér közelében, az I. kerületi Mária téren található, WC-vel is felszerelve (!), bekerítve. Az egészen piciktől a kiskamaszokig itt mindenki találhat magának elfoglaltságot.

Rumini játszótér 001

9 éves kisfiam (és persze én is :)) ) nagy Rumini rajongó. Berg Judit – vagány kis egértengerészeiről szóló – kalandregényeit mind olvastuk és már alig várjuk a folytatás! Így nagy örömmel és óriási várakozással indultunk el kipróbálni az új játszóteret.

És nem csalódtunk! Kálmán Anna kedves rajzai köszönnek vissza a játszótér izgalmas tematikus játékain. Természetesen ott volt a Szélkirálynő, a Pelevári bazár, különleges hinták, valamint egy hatalmas (8 méter magas) ágyús, csúszdás Egérvár függőhíddal.

A homokozós rész mellett a Ragacs-tengerről ismert óriáspolip. A játszótéri játékok izgalmas hangtölcsérekkel, labirintussal, memóriajátékkal, homokszállító bányaeszközzel vannak még felszerelve. Egy szóval: SZUPER, még azoknak a gyerekeknek is, akik eddig nem ismerték Rumini és Balikó kalandjait. Bár ezután a játszóterezés után biztosan alig várják majd, hogy meghallgassák vagy elolvassák a barátságos szereplők izgalmas történeteit!

Rumini játszótér 009

 

Rumini játszótér 003

Rumini játszótér 008

Rumini játszótér 010

Rumini játszótér 006

Rumini játszótér 013

Ha tetszett a bejegyzés, köszönöm hogy megosztod másokkal is.

A blog Facebook oldalához IDE kattintva csatlakozhatsz, ahol értesítést kapsz az új posztokról is.

Varázslatos világ betűkből

Íme a tökéletes házi meggy dzsem!

Nálam három fontos követelménynek kell megfelelnie egy dzsemnek. Legyen cukormentes, tartósítószermentes és a lehető legmagasabb gyümölcstartalommal rendelkezzen.

A most  elkészült meggy dzsemem ráadásul még fantasztikusan finom is. Igazi dzsem állagú lett, extra bónuszként pedig olyan egyszerű, hogy teljesen kezdő befőzők is el tudják készíteni.

Cukorbetegeknek, diétázóknak, paleosoknak, az egészségükre figyelőknek, gyerekeknek tökéletes! Így hogy saját magam készítem a bolti, cukrozott, alacsony gyümölcstartalmú, gyümölcsízeknél is olcsóbbra jön ki a kilója!!! Hát kell ennél több?!

meggy dzsem 0

Hozzávalók:

– 4 kg meggy

– 400 g  nyírfacukor (xilit)

– 70 g pektin (citrusokból készült természetes zselésítőanyag, nagyobb élelmiszerboltokban, bioboltokban vagy a neten lehet venni, a kristálycukrot, adalékanyagokat, tartósítószereket tartalmazó dzsem fixek helyett)

– 1 evőkanál fahéj

Mosd, meg a meggyet, csöpögtesd le róla a vizet és keress egy olyan elfoglaltságot, ami közben a kezeid szabadon dolgozhatnak. Én Ábel éppen aktuális kötelező olvasmányát a Misi Mókus kalandjait hallgattam közben, de sorozatot nézni, rádiózni, zenét hallgatni is ér közben, a lényeg, hogy készülj fel egy legalább egy órás elfoglaltságra. Használhatsz meggymagozót  is, de ha kézzel magozol vegyél fel gumikesztyűt! Ha a magozással kész vagy a munka oroszlánrészét már el is végezted.

Tedd a magozott meggyet egy fazékba, keverj hozzá 300 g nyírfacukrot, majd botmixerrel kicsit pépesítsd. Ezután kezd el melegíteni, ha már jó meleg, de még nem forr keverd hozzá a 100g nyírfacukorral elkevert pektint és a fahéjat. Kevergetés közben forrald öt percig.

Ezt követően tedd a még forró dzsemet tiszta üvegekbe. A kész befőttesüvegeket egy meleg takaróval kibélelt kosárba vagy dobozba tedd (ez a száraz dunszt), takard őket jól be és hagyd őket itt szép lassan kihűlni. Két nap után már ehetitek is a saját házi meggy dzsemeteket.

Ha tetszett a bejegyzés, köszönöm hogy megosztod másokkal is.

A blog Facebook oldalához IDE kattintva csatlakozhatsz, ahol értesítést kapsz az új posztokról is.

Otthon vagy a gyerekekkel? – Szervezd meg a nyári hétköznapokat!

Vége az iskolának, szünet van az oviban és még egy három év alatti is akad otthon? Egy kis szervezéssel remek napok elébe nézhettek!

Kitört a vakáció, így ha nem dolgozol, hanem otthon vagy egy kicsivel, most már az iskolások és az óvodások is bővíthetik a létszámot. Nincs minden héten tábor, napközi, a nagyszülők sem tudnak besegíteni, apa is dolgozik, így lesz jó pár hét, amikor teljesen egyedül kell helytállnod.

kids

Ahhoz, hogy ez zökkenőmentesen menjen, a gyerekeid és te is örömmel gondoljatok vissza a nyári hétköznapokra tervezz előre és tartsatok be pár alapszabályt:

– Adj magadnak ajándékidőt! Kelj fél órával előbb a szokásosnál, lehetőleg a gyerekek várható ébredése előtt, hiszen, ha minden gyerek otthon lesz, még kevesebb időd marad napközben: sportolj 20 percet, hogy fitt és energikus maradj és kezd a napot egy kellemes kávéval vagy zöld teával. Ha ilyenkor esetleg felébrednének már a gyerekek, erre a 30 percre még passzold le az apjukra. Felkelni hidd el könnyű kicsit könnyebb lesz, hiszen már hajnalban világos napsütés van!

Tervezd meg előre egész hétre a menüt! Alapszabály, hogy mindig két napra főzz!!! Az egyszerű, idényzöldségekből, tápláló húsból és friss gyümölcsökből készült ételeket részesítsd előnybe, hiszen ilyenkor kell feltankolnunk egészséges  és tápláló ételekkel az év közben menzára járó gyerekeinket. Hasznos étkezési tippeket innen olvashatsz még:

Hasznos tippek menzás gyerekek szüleinek

A gyerekek ízlését a felnőttek rontják el

A legtutibb gyereknapi ebéd

A legegyszerűbb fagylaltrecept

– Vásároljatok együtt a piacon! Így nem csak egészséges, hazai hozzávalókat tudtok majd beszerezni, de remek program és környezetismereti élmény is lesz a gyerekeknek. A nyári piac ugyanis nagyon színes és izgalmas! A gyerekek saját kis kosarakkal, zacskókkal felszerelkezve szállíthatják haza az általuk választottakat. Így neked is segítenek és talán nagyobb kedvvel eszik meg azt a gyümölcsöt, amit maguk vettek és vittek haza.

Mindig reggel főzz, így a tíz órai gyümölcs után, már mehettek is kalandozni. Nyáron szinte sohasem érdemes otthon maradni( végszükség (eső) esetén esőkabátban és gumicsizmában induljatok pocsolyázni). Amíg az ebéd gyorsan megfő, próbálj 15 percet pakolásra szánni, így uralva az estére fenyegetően bekövetkező káoszt. Ennyi idő épp elég lesz a szinten tartáshoz. Ilyenkor még a gyerekek is képesek nyugodtan eljátszadozni.

Tíztől délig irány a szabad! Ilyenkor (ha nincs kertetek) egy árnyas közeli játszótér, park is elég. Vigyetek rollert, kismotort, biciklit, a lényeg hogy a sok mozgás után jó étvággyal egyenek, majd gyorsan dőljenek ki.

-KÖTELEZŐ délutáni pihenés! A kicsiknek értelem szerűen ilyenkor alvásidő van, de a már nem alvó nagyokat is szoktasd rá arra, hogy délután pihenjenek. Nagy hőség és UV sugárzás esetén úgy is jobb ilyenkor a hűvösebb szobában. Nyugodtan nyúljanak el az ágyon, nézegessenek képeskönyvet, iskolások válasszanak maguknak érdekes, izgalmas könyvet és olvassanak, esetleg rajzoljanak. A lényeg, hogy neked legyen időd egy kávéra, a konyhai romok eltüntetésére, szinten tartó pakolásra, talán egy mini pihenésre, kikapcsolódásra és felkészülésre a délutáni és esti műszakra.

– A gyors uzsonna után jöhet  valamilyen izgalmas nyári program! Mivel pihentek és este sokáig van világos, ne aggódj a gyerekek tuti bírni fogják. Az UV veszély elmúlt, kánikula esetén négy után már valamivel kellemesebb.

Lehet strandra menni: ilyenkor már a belépő is olcsóbb és négytől hétig is bőven elég lesz a lubickolás.

Lehet tömegközlekedéssel barangolni, távolabbi parkokat, izgalmas, ismeretlen játszótereket felfedezni, amire év közben soha sem jut idő.

Innen választhatsz célt: JÁTSZÓTÉRKERESŐ

Lehetünk turisták a saját városunkban: mehetünk múzeumba, nézhetünk hidakat vagy csak egy közeli építkezésen a darukat, munkagépeket. Nálunk Ábelnél bevált program volt a Keleti pályaudvaron a vonatokat meglátogatni!

A lényeg, hogy menjetek, és ne hagyd őket unatkozni! Közben fotóz, mert ezek remek emlékek lesznek majd!

Este kicsit lehet lazább a lefekvés. Nálunk most “gól” nézés volt=foci VB, így a másfél éves Bora is kilencig rohangált a tv körül. De most van itt az ideje a hosszú fejezetekből álló meseregények olvasásának is, így egy fejezetet nem kell félbevágni a másnapi korai ébresztő miatt. Akár az erkélyen gyertyafénynél is mesélhetünk, ennél izgalmasabb esti program nincs is a gyerekeknek. Remélhetőleg így reggel egy picit tovább lesznek képesek aludni!

Ha tetszett a bejegyzés, köszönöm hogy megosztod másokkal is.

A blog Facebook oldalához IDE kattintva csatlakozhatsz, ahol értesítést kapsz az új posztokról is.

Kép forrása: activeforlife.com

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!