Anyawellness

Paleo lendület – A harmadik hét

Azt kell, hogy mondjam, hogy teljesen megszoktam a paleolit diétát. Remekül elvagyok az ehető ételekkel, kínzó éhség sem gyötör, eszem a kis paleos desszerteket és ami a lényeg hogy most egy hét alatt sikerült annyit leadnom, mint az első két hét alatt (csak túl kellett lendülnöm a második hét stagnálásán!).

Mivel alacsony szénhidráttartalmú ételeket fogyasztok, viszonylag sok fehérjével kiegészítve, így zsírból sikerül fogynom. Ezt a változást pedig érzem is, főleg derék tájékon. Juhhé, azt hittem a terhességek után innen karcsúsodni már esélytelen!!!. (A kép viszont csak illusztráció, sajnos nem én vagyok rajta.)

diet 2

Szóval a szombati mérlegelés és centis mérés után egészen belelkesedtem, hogy végre egy ígéretes és egészséges fogyókúra, ami mellett nem kell éhen veszni, viszonylag könnyedén betartható, kibírható és normális ütemben lehet vele fogyni.

Azért olvastam elképesztő paleos beszámolókat is a neten, ahol mázsa szám esznek szalonnát kolbásszal, tojással és havi 10 kiló súlyvesztésről számolnak be. Az ilyen szélsőséges dolgoktól jobb elhatárolódni. A heti egy kilós fogyásnál több nem igazán tesz jót senki szervezetének… Ha pedig épp diétázunk, jobb ha sok zöldséget, gyümölcsöt, fehér húst, halat esetleg soványabb marhahúst választunk. Nem érdemes az Atkins diéta árnyoldalaira tévedni!

A húsleves rengeteg zöldséggel ezen a héten is nagyon bejött nálam és banános kenyeret is sütöttem.

A krumplihiányomat egy kis édesburgonyával csillapítottam:

paleo 3. 4-es metró 004

Húsmentes napon avokádósalátát ettem:

paleo 3. 4-es metró 001

A hétvégi rakott karalábéból nálam a barna rizs és a tejföl kimaradt (viszont így is nagyon jól esett, főleg a karalábé friss tavaszi íze):

paleo 3. 2 003

Reggelente pedig finom turmixokkal kezdem a napot, itt éppen egy banán, narancs, cékla mix látható:

paleo 3. 4-es metró 002

 

Edzés tekintetében volt egy 60 perc úszásom szaunával, egy TRX órám és vasárnap futottam 5 és fél kilométert. Egyre jobban érzem magam a bőrömben! Éljen a félidő és nagy kedvvel tartom tovább a diétát!!!

A diétázók álma: paleo muffin

Paleo mélypont után – Második hét

Ha én valóban a kőkorszakban élnék remekül elboldogulnék, mivel úgy tűnik engem csak nagyon végső és szélsőséges esetben fenyegetne a kóros soványság és legyengülés. A szervezetem ezt az utolsó pár kilót (védelmező zsírpárnát) olyan bőszen tartalékolja, hogy szinte alig mozdul a súlyom. Más kérdés, hogy miután vidáman túlélném a telet a vézna és csont soványra fogyott ősembertársaim mellől elsőnek engem kapna el egy veszélyes ragadozó, mint a leghúsosabb falatot.

Szóval a tény, hogy 2 hét paleo diéta  után a tervezett négy- öt kiló leadásából nagyon nagy jóindulattal nézve egy kilótól tudtam megszabadulni. Ennek a súlynak a dupláját simán visszaszedem egy háromnapos ünnep alatt, ha kicsit elengedem magam… Azt azért nehezen hinném el – így ezt a magyarázatot el is vetettem – hogy 2 darab TRX edzés után olyan nagy mértékű, súlyban mérhető izomtömeg növekedésem lenne, ami miatt nem mozdult nagyon a mérleg.  A különböző testrészeimről 0,5- 1,5 cm csökkenést sikerült elérnem, természetesen a legkevesebbet onnan, ahonnan a legtöbbet szeretném. Mindazonáltal vigasztal a tény, hogy jó és alapos munkához, tehát ebben az esetben megfelelő zsírból fogyásból és az eredmény megtartásához idő kell!

mérleg

A nagy mélypontot a hét elején  túlzásba vitt (szénhidrát=kenyér és köret nélküli) medvehagyma fogyasztás és a hozzá lecsúszott kis fehér bor okozta. Annyira fájt, égett a gyomrom és olyan rosszul lettem, hogy majdnem feladtam a diétát, arra gondolva, hogy ha nem ehetek a családnak főzött barna rizsből, akkor nem bírom tovább! Végül szerencsére kibírtam és nem adtam fel.

A gyógyírt egy finom kis húsleves hozta meg számomra, amit egy kis zöldborsóval turbóztam fel:

paleo 2. hét  008

A tojásrántotta friss zöldségekkel pedig jóleső reggeli lehet paleosoknak:

paleo 2. hét 2

Délelőtti desszertnek ettem diót, nagyon kevés gyümölcscukorral készült házi baracklekvárral:

paleo 2. hét 006

A különböző húsok, friss salátákkal megunhatatlanok számomra! A jóízű és szerethető saláta titka egy kis olíva vagy bármilyen hidegen sajtolt zamatos olaj (pl: tökmagolaj) egy kis fehér balzsamecet, só és frissen őrölt bors:

paleo 2. hét 1

Saláta szardíniával volt még nálam az egyik menü:

paleo 2. hét  011

És a hét desszertje a tej, tojás és lisztmentes igazán paleos banánkenyér a Konyhalál blogról:

paleo 2. hét  012

A recep INNEN letölthető!

Amúgy a hét eleji mélypont után egyre jobban bírom, jól esik, hogy nem telítődik el a szervezetem magas szénhidráttartalmú ételekkel. Élvezem a gyümölcsök, saláták ízét és a húst is nagyon jól bírom. Pénteken azért húsmentesen étkezem, hiszen nagyböjt van! Amúgy, jövő hét keddre gyümölcsnapot tervezek.

A heti egy úszás és szauna marad, folytatom a heti egy TRX edzést és mivel itt a jó idő hétvégén futni is lemerészkedem majd. Remélem a fogyás és az alakformálódásom is szépen belendül, én kitartok! Még 4 hét!!!

 6 hét paleo

Diétázók álma: paleo muffin

A diétázók álma: paleo muffin

Megsütöttem életem első paleo muffinját. Az eredmény egy alacsony szénhidráttartalmú, csokis, puha és egyáltalán nem száraz, könnyed, egészséges édesség lett, ami amellett hogy nem hizlal még tej- és gluténmentes is. Meg kell hagyni elég jó ízzel ettem, miután egy hete kizárólag zöldségen, gyümölcsön, magokon és húson élek.

paleo muffin

Az összetevők láttán senki ne essen kétségbe, mert minden, még a kicsit különlegesen hangzó hozzávalókat is könnyedén be lehet szerezni drogériákból, bioboltokból.

A mandula és kókuszliszt zsírtalanítva van, így liszt állagúak, tehát kiválóan lehet velük sütni és ami a lényeg, hogy a lisztekhez képest jóval alacsonyabb szénhidráttartalommal rendelkeznek.  100 g hagyományos liszt 72 g szénhidrátot tartalmaz, míg a kókuszliszt 26 g-ot a mandulaliszt pedig csupán 6,8g-ot!!! Aki volt már napi 180g szénhidrátot engedő diétán az tudja miről beszélek.

– 1 bögre mandulaliszt

– 1 bögre kókuszliszt

– 3 db érett banán összeturmixolva (ettől lesz krémes, édes íze)

– fél csomag sütőpor

– 1 evőkanál gyümölcscukor

– 1 evőkanál eritrti

– fél bögre kakaópor

-fél bögre olvasztott kókuszolaj

-2 tojás

– 1 bögre kókusztej (kókusztejporból)

– 4 szál reszelt répa (én reszelés helyett pillanatok alatt összeaprítottam a botmixer aprítórészével)

És mielőtt bárki megijedne a répa összetevők hallatán, mindenkit megnyugtatok, hogy a kakaó miatt senki sem fog répa ízt érezni, ellenben karotinban és rostban gazdag szuperegészséges süteményünk lesz.

Tehát mindent összekeverünk, majd muffin formába kanalazunk és előmelegített sütőben kb. 150 fokon, 20-25 perc alatt készre sütjük.

Ha tetszett a bejegyzés, köszönöm hogy lájkolod és megosztod másokkal is.

A blog Facebook oldalához IDE kattintva csatlakozhatsz, ahol értesítést kapsz az új posztokról is.

Egyszerű ételek paleo diétához

Nincs időm túlbonyolítani a pelo diétámat, így igyekszem úgy főzni, hogy amit a családom eszik abból egyek én is, elhagyva a paleoban tiltott tápanyagokat. Egész jól bírom, amihez nagy segítség a szép meleg, tavaszias, napos idő és hogy a piacon egyre több hazai – igaz még melegházi – de friss zöldség kapható.

barlangrajz_kis

Tényleg minden fejben dől el, ha meg van az elhatározás, már “csak” következetesnek kell lenni. Elég nehéz megállnom, de így nem eszem meg a gyerekek meghagyott kenyérfalatkáit, nem vágok magamnak egy-egy szelet sajtot csak úgy és nem csábulok el a délutáni játszóterezés után a pékség teljes kiőrlésű kínálatától. Ezzel pedig már kapásból rengeteg szénhidrátot és kalóriát spórolok.

Elkezdeni elég nehéz volt, az első és a második nap vacsoraidejében nagyon kemény volt megállni, hogy fáradtan ne kenyeret egyek (hiába teljes kiőrlésű), hanem maradjak a kis salátámnál és húsimnál. De a harmadik, negyedik napra elkezdtem belejönni.

Amúgy egész jókat eszem, miközben az alacsony szénhidrátbevitel miatt nincs túllakottság érzésem és reggel nem vagyok farkas éhes.

Így a reggelt gyümölccsel, leginkább banánnal kezdem. Ennek a gyümölcsnek ugyan a gyümölcsökhöz képest magas a szénhidráttartalma (de még így is töredéke a gabonáénak) és  mivel lassan felszívódó gyümölcscukorból áll nyugodtan kezdheted vele a napot. Ráadásul sok vitamint, rostot és rengeteg nyomelemet tartalmaz. Ha csak ezt reggelized nem hizlal.

A másik reggeli kedvencem a málnás turmix. Vettem kókusztejport, amit 2 dl vízzel összekevertem, majd a nyáron elraktározott fagyasztott málnámmal összeturmixoltam. A kókusztej miatt friss egzotikus íze lett!

paleo smoothie

 

Délelőtt Borával almát eszünk, vagy rostos alma-meggy levet iszom (nagy dobozos, valódi gyümölcsökből préselt lé, a piacon veszem a gyümölcsösöktől)

Ebédre jöhet például a nagy kedvenc: húsleves sok hússal és főtt zöldségekkel (sárgarépa, fehérrépa, karalábé, zeller). És akkor is van élet, ha nem teszünk bele metélt vagy csigatésztát (bár ezt a nagymamám biztosan nem tudná elképzelni).

paleo husleves

Vagy egy kis darált pulykamell sült cukkinivel:

paleo cukkinis

 

Vagy: paleo fasírt salátával és répával (fél kiló pulykahús, fél kiló mangalicahús, 4 tojás, 1 fej olajon megdinsztelt hagyma keverékéből):

paleo fasírt

Uzsonnára ehetsz egy kis gyümölcsöt:ilyenkor már inkább csak almát, narancsot, vagy 100%-os gyümölcslevet. Esetleg egy kis paradicsom és uborka.

Vacsorára pedig az ebédről maradt hús salátával, vagy csak egyszerűen sütőpapíron, olívaolajjal meglocsolt sült zöldségek (répa, hagyma, csicsóka, zeller, fehérrépa).

Természetesen egész nap sok víz, zöld tea vagy egyéb herbatea kortyolgatása!

És közben kisült a saját fejlesztésű paleo muffin is. Hamarosan jövök a receptjével!

6 hét paleo

Ha tetszett a bejegyzés, köszönöm hogy lájkolod és megosztod másokkal is.

A blog Facebook oldalához IDE kattintva csatlakozhatsz, ahol értesítést kapsz az új posztokról is.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!