Anyawellness

Rozmaringos házi májkrém könnyen és gyorsan

Olcsóbb, egészségesebb, finomabb, mint a bolti, egyszerű vacsorának tökéletes! Néha rám tör a vágy, hogy májat egyek, pedig sohasem szerettem igazán. Valószínűleg a magas vastartalma miatt kívánom, hiszen mindig a vérszegénység határán szédelgek, terhesen pedig egyenesen a nagyon-nagyon vérszegény kategóriába tartoztam. A héten is rám tört egy ilyen roham, ezért 15 perc alatt összedobtam egy kis házi májkrémet estére.

Érdemes annyit készíteni, amennyi elfogy, mivel semmilyen adalékanyag, nitrites pácsó… vagy egyéb tartósítószer nem kerül majd bele!

Tej-, glutén,- és tojásmentes, na és persze paleo!

majkrem

Hozzávaló 2 adagra:

– 4 csirkemáj

– 4 evőkanál zsiradék (én kókuszolajból készítettem, NINCS kókusz íze!)

– 1 fej vöröshagyma

– friss rozmaring

– 2 evőkanál mustár

– só, bors

A felforrósított zsiradékon dinszteld meg a hagymát, majd dobd rá a csirkemájakat és pirítsd át jól. Ha kész tedd hozzá a friss rozmaringot, a mustárt, a sót és a borsot és botmixerrel pépesítsd.

„Csokis kaland” – Magyarország Cukormentes Tortája

Igen, igen, igen: idén is meg van a győztes!!! Mennyeinek ígérkező tortát ehetünk majd, lelkiismeret furdalás nélkül!!!! Mert azok sem csak zöld búzafüvet rágcsálnak, akik odafigyelnek az egészségükre és az alakjukra! Itt az újabb bizonyíték, hogy igen is lehet egészséges, diétás és FINOM tortát készíteni. Nincs benne se hozzáadott cukor, se fehér liszt, egy szelet 254 kalóriát (kcal) és 10,6 g szénhidrátot tartalmaz. Ez utóbbi kevesebb, mint fele egy hagyományos csokoládétorta értékének.

CsokisKaland_szelet_fekvo_kicsi

Augusztus 11-én hirdették ki az Országházban, hogy a Nándori Cukrászda “Csokis kaland”-ja nyerte idén a “Magyarország Cukormentes Tortája” versenyt, amelyet az Egy Csepp Figyelem Alapítvány hirdetett meg.

A győztes “Csokis kaland” harmóniáját a könnyű csokoládéhab alapozza meg, amelyet a magyar meggyből készült öntet finoman ellenpontoz.  Ezt egészíti ki a hazai dió és a mandula, a vékony marcipánréteg pedig eleganciát kölcsönöz a tortának.

csokiskaland_fekvo2

A döntőben a zsűri nemcsak a megfelelő alapanyagok használatát, az alacsony szénhidrát- vagy kalóriatartalmat pontozta, hanem figyelembe vette az innovációt, a cukrászati gyakorlatot, a torta küllemét és ízeinek harmóniáját, valamint a magyar ízvilághoz köthetőséget is.

Az édességet először augusztus 19-én és 20-án a Magyar Ízek Utcáján kóstolhatja meg a nagyközönség.

A tortára vonatkozó kalória és szénhidrátértékek számítást a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége készítette, a kész torta elemzését a Wessling Hungary Kft. független élelmiszervizsgáló laboratórium végezte.

Forrás: Egy Csepp Figyelem Alapítvány

Torta fotó: Erdőháti Áron, styling: Milutinovits Panka

Áfonyás csokitorta – sütés nélkül!

Ez a torta kiállta a próbát! Egy teljesen hétköznapi ízléssel megáldott, semmilyen diétát, életmódtrendet nem követő, édesszájú, hagyományos ízvilágú ételeken élő, felnőtt férfinek is nagyon ízlett. Pedig olyan “extrém” összetevőkből készült, mint például az avokádó vagy a datolya, ugyanakkor egy gramm cukor vagy liszt sincs benne. Még csak a sütőt sem kell bekapcsolnod hozzá és egy botmixer segítségével tíz perc alatt összeállíthatod! Arról nem is beszélve, hogy tej, glutén, sőt tojásmentes!

áfonytorta

Hozzávalók:

Az alaphoz:

150 g darált mandula

150 g darált dió

80g olvasztott kókuszzsír

8 szem aszalt datolya

2 evőkanál víz

A diót, a mandulát és a meleg vízzel megmosott, kimagozott datolyát aprítsd össze a botmixered aprító részével. Keverd hozzá az olvasztott kókuszzsírt és a két evőkanál vizet majd gyúrd össze. Ezt a masszát lapítsd el egy kapcsos tortaforma aljára, majd tedd be a hűtőbe.

A csokikrémhez:

4 érett avokádó

1 nagyon érett banán

80 g kókuszvirágcukor vagy méz

50 g kakaópor

50 g olvasztott kókuszzsír

Ha az avokádó kemény, két-három napig hagyd szobahőmérsékleten, esetleg napos ablakpárkányon megpuhulni. Vékonyan hámozd meg, majd botmixer segítségével pépesítsd össze a banánnal. Keverd hozzá a többi hozzávalót és a krémet kend a torta alapjára. Tedd egy órára hűtőbe.

Ezt követően szedd le a tortaforma szélét és díszítsd a tetejét friss áfonyával.

Ha véletlenül maradna belőle tárold hűtőben, hogy a kókuszzsír szilárd maradjon, így a tortád is könnyen vágható, krémes állagú marad!

Ha tetszett a bejegyzés, köszönöm hogy megosztod másokkal is.

A blog Facebook oldalához IDE kattintva csatlakozhatsz, ahol értesítést kapsz az új posztokról is.

Gyömbéres sárgabaracklekvár – Frissítő újítás a nagy klasszikusnak!

Évek óta készítek sárgabaracklekvárt, de idén bevezettem egy újítást. Gyömbérrel dobtam fel a nagy klasszikust. Nem kell semmi bonyolultra gondolni, csupán 4 evőkanál gyömbérport szórtam és kevertem a kész lekvárhoz, mielőtt az üvegekbe töltöttem volna. A végeredmény egy kis pikáns íz a megszokott sárgabarack zamat mellé.

sárgabaracklekvár 005

Hozzávalók:

– 10 kg érett sárgabarack

– 1,5 kg gyümölcscukor (lassan felszívódó, egészséges cukorfajta, így cukorbetegek, diétázók, kismamák, gyerekek is ehetik)

– 4 evőkanál gyömbérpor

Az elkészítés menete pedig teljesen megegyezik a hagyományos recepttel, amit ITT olvashatsz el.

Ha tetszett a bejegyzés, köszönöm hogy megosztod másokkal is.

A blog Facebook oldalához IDE kattintva csatlakozhatsz, ahol értesítést kapsz az új posztokról is.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!