Anyawellness

Így cserélj ruhatárat egyszerűen és olcsón! – Gardrób Közösségi Ruhavásár

Van olyan kabátom, amit már tíz éve viselek, mert egyszerűen imádom és még most is jó állapotban van. Viszont nekem is rejtőzik otthon számos olyan szoknya, nadrág, felső, amit valamiért megvettem, aztán pár alaklom után már nem hordtam többet…

ikea vállfa
Hogy miért, magam sem tudom, pedig szépek, jók, de valahogy nem nőttek a szívemhez, nem érzem bennük jól magam. Hónapokig teszem ide-oda, vállfára, fiókba, dobozba őket, aztán rájövök, hogy ezeket sohasem fogom már felvenni .

Ezzel a problémával szembesültek a Gardrób Közösségi Ruhavásár megálmodói is, akik egy hirtelen gondolattól vezérelve kitalálták a ruhavásárt. Az ötlet egészen egyszerű: Mi visszük a ruhákat, táskákat, kiegészítőket, csecsebecséket, Ők adják a helyszínt és a közösséget.

gardrób 1

A Gardrób annyira sikeres lett, hogy fél évvel az ötlet megszületése után a rendszeresen megszervezett rendezvény Budapest egyik fontos, közösségi megmozdulása lett.

Itt ugyanis minden esély meg van arra, hogy a nem hordott ruháinkon továbbadjunk és a felszabadult gardróbhelyekre új szerzeményeink kerüljenek.

gardrób 3

Ha részt veszel  a Gardrób Közösségi Ruhavásáron, akkor nem csak a Földet kíméled meg az új ruhák gyártásának negatív hatásaitól, de még a rászorulókon is segíthetsz, hiszen az árusok által otthagyott ruhákat a szervezők hátrányos helyzetű embereket felkaroló alapítványoknak ajánlják fel.

A következő vásár május 24-én 11h és 17h között lesz a Central Passage-ban (Király utca 8.).

gardrób 2.

Zsuzsival együtt most először mi is árusítunk majd! Gyertek!

Forrás: Gardrób Közösségi Vásár

Nejlonrengeteg helyett

Én személy szerint alig várom, hogy egyszer Magyarországon is ráeszméljenek az emberek, hogy nem kell minden vásárláskor nejlonzacskót nejlonzacskóra halmozni és hogy tésztát, rizst, magvakat, lisztet és még sorolhatnám, mennyi mindent lehetne kimérve árulni….

csomagolásmentes 5.

De nem, nálunk még a piacon az őstermelő is automatikusan új nejlonba rakná az áruját, ha hagynám. Nekem ugyanis vesszőparipám, hogy mindig viszem magammal a zacskóimat a bevásárlásokhoz, amit addig használok fel ameddig tudok. Sehol nem kérek/veszek szatyrot hiszen mindig nálam van egy apróra összehajtható újrahasznosított műanyagból készült bevásárlótáska. Csak egy kis figyelmesség és máris temérdek szemetet spórolhatunk!

Ezért is örültem nagyon, amikor meghallottam a hírt, hogy csomagolásmentes szupermarket-láncot tervez két német környezetvédő, akik a hulladék csökkentése mellett megspórolnák az élelmiszerek előre csomagolásának költségeit is.

csomagolásmentes 1

A boltokban jellemzően műanyag csomagolásban kaphatók az élelmiszerek, a zöldségek és a gyümölcsök. Sőt a vevők a pénztárnál egy további műanyagzacskót kapnak. Ez a dupla nejloncsomagolás a végén aztán persze hulladékként végzi.

Mindez azonban nem történhet meg a majdan Sara Wolf és Milena Glimbovski koncepciója szerint működő leendő berlini áruházban, az Original Unverpacktban, ahol az eredeti nagy ládákban – amikben megérkezik – újracsomagolás nélkül, ömlesztve teszik ki az árut, ahonnan a vásárlók a kívánt mennyiséget vehetik ki saját, vagy a boltban hozzáférhető újrahasznosítható szatyrukba.

Az egyik alapító Milena Glimbovski a csomagolásmentes szupermarket kitalálója.  Az ötlet akkor villant be neki, amikor egy egyszerű vacsora elkészítése után meglátta, mennyi plasztikhulladék keletkezett.

csomagolásmentes 2

A csapat: Sarah Pollinger és Lola Mora, akik csatlakoztak a két alapítóhoz Sara Wolfhoz és Milena Glimbovskihoz

A tervezett lánc első üzlete várhatóan augusztusban vagy szeptemberben nyílik meg Berlinben. Az áruház arra törekszik, hogy ne legyenek drágább a normál szupermarketeknél, mivel a fogyasztói árnak átlagosan 20 százalékát teszi ki a csomagolás költsége, ezt meg tudják spórolni.

csomagolásmentes 4.

Kezdetben nem minden termékre terjesztenék ki a “csomagolatlan” rendszert, s amelyeknél ez nem lehetséges, azokat is környezetbarát, illetve újrahasználható csomagolásban árulnák.

Forrás: Pozitivnap.hu

Balkonkertészet egyszerűen

Kertészkedni  nagyon jó és ami a legjobb, hogy kert nélkül is lehet! Igazából még csak erkélyre sincs szükség, hiszen egy ablakpárkányon, virágosládából is nőhetnek koktélparadicsomok, különleges salátafajták, eper vagy illatos fűszernövények. Az ültetés után nem is kell más csak egy kis napfény és locsolás, majd egész nyáron élvezhetjük a saját növényeink terméseit. Nekem az erkélyen sorakoznak a kis neveltjeim.

Három tő tépő saláta:

balkon 5

Egy adag mángoldot pont ma szüreteltem:

balkon 1

A koktélparadicsomra még várni kell, de a palánta már szépen növekszik:

balkon 2

Vannak még fűszernövényeim: menta, citromfű, kakukkfű, rozmaring:

balkon 4

Idén lila és hagyományos zöld bazsalikomot is ültettem:

balkon 0.1

És megérett az első eperszem is:

eper 001

Az igazi veteményes kertészkedés már más terep, viszont ott  még nagyobb és bőségesebb a választék. Erről majd Andi barátnőm beszámolójában olvashattok!

A mángold

Menta az erkélyről

Mosogass ökoszivaccsal!

Újabb gazdaságos ökotermékre bukkantam! Méghozzá egy százforintos bolt kirakatában vettem észre a kókuszrost dörzsfelületű, újrahasznosított anyagokból készült organikus mosogató szivacsot.

121433-356x337-Coconut1022

Annyira örülök, amikor olyan termékeket találok – nem mellesleg teljesen normális áron –  amelyekkel nem szennyezzük tovább a környezetünket és olyan anyagokból készülnek, amelyek valamilyen növény feldolgozása után maradnak meg.  Már vettem is egy csomaggal és két hete ezt használom. Ja, és semmivel sem tud kevesebbet, mint a műanyag társai.

kokusz-form-vagott-kibontva-1

 

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!